Tanácsadás a Gábor Horváth

Horváth Gábor — Keszthely

Területi vezető OVB Vermögensberatung Kft.

“Bármit csinálsz az életben, azt vagy profi szinten, vagy sehogy! De semmit ne csinálj csak úgy!" - Kemény Dénes

2015-ben egyetem mellett kezdtem el dolgozni a pénzügyek világában. Hiába remekeltem a mérnökinformatika területén a Budapesti Műszaki Egyetemen, mint diák, aztán pedig, mint oktató, mégis a pénzügyi szakma mellett tettem le voksomat. 

Karrierem elején csupán profi tanácsadóként szerettem volna megfelelni. Majd 2016-ban megnyitottam keszthelyi irodánkat, mert a megnövekedett ügyféligényeket már nem lettem volna képes a megszokott magas minőség mellett csupán egyedül kiszolgálni. Célom, hogy ügyfeleink az OVB által nem csak hogy a számukra megfelelő pénzügyi szerződésekkel rendelkezzenek, hanem tudják azt is, bármilyen felmerülő probléma estén maximálisan számíthatnak rám és kollegáimra egyaránt az ország nyugat-dunántúli régiójában is.

Nagyszerű csapatom vezetése mellett eltökélt szándékom bővíteni és profi szinten kiképezni új kollegáinkat, akik segítenek a már meglévő és új ügyfeleinknek eligazodni a pénzügyek rejtelmeiben.

Kapcsolatfelvétel

Főbb szakterületeink

Hitelezés

Segítünk az ügyfeleinknek meghatározni, milyen típusú hitelek és hitelösszegek lennének a megfelelőek az egyéni pénzügyi helyzetüket és céljaikat figyelembe véve. Emellett segítünk az ügyfeleknek értékelni a különböző hitelajánlatokat, és támogatni őket a hitelkérelem elkészítésében és benyújtásában is.

Segítünk kiválasztani az Ön és a családja számára megfelelő megoldást!

Pénzügyi tanácsadás

Gyermekeink támogatása

Kiemelten fontos gyermekeink jövőjének biztosítása, és pénzügyi stabilitásuk elősegítése. Az anyagi támogatás lehetőséget nyújt számukra, hogy elérjék céljaikat, legyen az felsőoktatás, szakmai fejlődés vagy saját vállalkozás indítása. A gondoskodás pénzügyi szempontból lehetővé teszi, hogy gyermekeink magabiztosan és biztonságban léphessenek ki a jövőbe.

Gondoskodjon gyermeke jövőjéről már most, hogy előnyösebb helyzetből indulhasson az életben – az Ön segítségével!

Gyermekeink támogatása

Független nyugdíjas éveink felépítése

A nyugdíj-előtakarékosság kiemelt fontosságú ahhoz, hogy biztosítsuk a pénzügyi stabilitást és kényelmet a nyugdíjas éveinkben. Minél előbb kezdünk el takarékoskodni, annál  több lehetőségünk van arra, hogy megalapozzuk anyagi függetlenségünket a nyugdíjas éveinkre, és élvezhessük az életet a nyugdíjunkban is.

Állítsa biztos lábakra már most nyugdíjas éveit és váljon anyagilag függetlenné – döntsön Ön a saját életéről!

Idős pár sétál

Néhány érv, ami mellettünk szól

Társadalmilag értékes szolgáltatást nyújtunk azáltal, hogy Allfinanz tanácsadói megközelítésünknek köszönhetően védjük ügyfeleinket a legkülönfélébb kockázatokkal szemben, segítve őket személyes törekvéseik és céljaik elérésében.

Ügyfelekért

További szakterületeink

Személyvédelem

Az emberek ösztönösen vágyakoznak a biztonságra. Egy váratlan baleset, betegség vagy más tragédia esetén az anyagi kiszolgáltatottság csak tovább nehezíti a helyzetet.

Kérjen tanácsot munkatársainktól - ne tegye kockára az életét és családja védelmét, biztonságát!

Vagyonvédelem

Legyen szó otthonról, értéktárgyakról vagy autóról - nálunk megtalálhatja a megoldást minden helyzetre.

Keresse fel irodánkat, és személyre szabott, megfelelő ár-érték arányú megoldásokkal segítünk a pénzügyi piacról!

Tartalékképzés

A tartalékképzés kiemelt fontosságú ahhoz, hogy felkészüljünk váratlan pénzügyi nehézségekre vagy válsághelyzetekre. Az anyagi tartalék segít megőrizni stabilitásunkat, csökkenti az adósságok kockázatát és lehetővé teszi, hogy biztonságban érezzük magunkat anyagi szempontból.

Munkatársaink készségesen állnak rendelkezésére!

Ha érdeklik a pénzügyi lehetőségek, lépjen kapcsolatba velünk

Szakértőink mindig rendelkezésükre állnak.

Bemutatjuk irodánkat és csapatunkat

Keszthelyi iroda

Irodánk 2016 elején nyitotta meg kapuit Keszthelyen ahonnan az ország nyugati régióját szolgáljuk ki mind személyes mind online formában. Azóta családok százainak tudtunk már segíteni Marcali, Zalaegerszeg, Tapolca, Sümeg és Ajka agglomerációjában is. Irodánkat a személyre szabottság, magas szakértelem, precizitás illetve a közvetlen kapcsolattartás jellemzi.

Vezető tanácsadóink

Hanzl Bence

Fiókvezető

Csapatommal hiszünk benne, hogy minden ember, minden család megérdemli a magas színvonalú független pénzügyi tanácsadást, valamint a személyre szabott megoldást az egész piacot tekintve. Ennek szellemében segítünk az embereknek Keszthely környékén megtalálni a megoldást minden felmerülő pénzügyi kérdésre és problémára. A pénzügyi tervezés egy olyan folyamat, amely tudatosságot és szakmai felkészültséget igényel – Célunk, hogy segítsünk az ügyfelek válláról levenni ezt a terhet és hogy érthetővé tegyük számukra a pénzügyeiket.

Hanzl Bence

Kecskés Dániel

Fiókvezető

2020-ban kezdtem el dolgozni pénzügyi területen, 2023-óta pedig fiókvezetőként segítem ügyfeleimet a tudatosabb pénzügyi jövő jegyében. Ez idő alatt rengeteg családnak és vállalkozásnak tudtam profi pénzügyi szolgáltatást nyújtani. Célom, egy olyan minőségi csapat felépítése és kiképzése, amely hosszú távon tud segíteni és megoldást nyújtani, eligazodni az embereknek a pénzügyek világában. Szeretném, hogy kollegáim is ugyan úgy hivatásként tekintsenek a szakmájukra akár csak én.

Kecskés Dániel

Tőke István

Senior tanácsadó

2019-ben csöppentem a pénzügyek területére.
Ahogy a legtöbb embernek nekem is idegen volt ez a szektor, de a vezetőimnek és a képzési rendszernek hála a nagyon magas szintű oktatásban részesültem. Az elmúlt közel 4 évben több száz embernek és családnak tudtam már segíteni spórolni és valós pénzügyi előnyt nyújtani.
Célom, hogy magas minőségben tudjuk kiszolgálni az embereket pénzügyi területen, ezzel pedig levenni a terhet a vállukról és akár több millió forintot spórolni nekik. Ennek egyik lépéseként már megnyitottuk a keszthelyi irodánkat, ahol jelenleg egy több, mint húsz fős csapattal segítjük ügyfeleinket. Az elkövetkezendő években szeretnénk bővíteni a csapatunkat, hogy minél több családnak tudjunk segíteni.

Tőke István

Szigeti Ádám

Pénzügyi tanácsadó

Küldetésemnek érzem, hogy a lehető legtöbb embernek segítsek fejleszteni pénzügyi tudatosságát, és felkészítsem őket a legkülönfélébb kockázatokkal szemben, támogatva személyes céljaik elérésében.

Független tanácsadóként, a magas szakmai minőségben segítek ügyfeleimnek a pénzügyi döntéseikben, a felmerülő problémákat pedig személyre szabottan oldjuk meg.

2021-ben csatlakoztam az OVB-hez, ahol kimeríthetetlen támogatással fejleszthetem magam heti szinten, hogy naprakész, átfogó tudással rendelkezzek, amit missziómhoz csatlakozó munkatársaimmal is megoszthatok.

A cél, hogy ösztönözzük és fejlesszük környezetünket.

Szigeti Ádám

Ezt mondják rólunk ügyfeleink...

Társadalmi felelősségvállalás

Interjú

A COVID időszak alatt keszthelyi vállalkozókkal 1 millió forintot gyűjtöttünk a keszthelyi kórház részére eszközökre.

focikupa

Hévízen egy jótékonysági focitorna során egy lakástűzben kárt szenvedett családnak segítettünk

A társadalmi felelősségvállalás nekünk azért fontos, mert lehetővé teszi, hogy pozitív hatást gyakoroljunk a környezetünkre és a közösségeinkre. Ennek révén nem csupán a saját érdekeinkre összpontosítunk, hanem olyan intézkedéseket hozunk, amelyekkel segíthetjük a környezetet és az embereket.

Azon törekszünk, hogy társadalmi felelősségvállalásunk által pozitív és tartós változást hozzunk létre a közösségünkben és azon túl. Csapatunk az alábbiakat fogalmazta meg ezzel kapcsolatban:

"Víziónk, hogy a társadalmi felelősségvállalás révén meghatározó és inspiráló hatást gyakoroljunk a környezetünkre. Csapatunk elkötelezte magát, hogy vezető szerepet vállaljon a pozitív változás előmozdításában, és a közösségünk minden szegletében megmutassa elhivatottságát és felelősségét.

Célunk az, hogy egy élettel teli, fenntartható és összetartó közösséget hozzunk létre, amelyben az emberek egymást támogatják és erősítik. Az általunk nyújtott segítséggel és kezdeményezésekkel szeretnénk elősegíteni mások életminőségének növelését, a szegénység csökkentését és a megfelelő színvonalú élethez való anyagi lehetőségek megteremtését mások számára,

Természetesen, itt van néhány példa arra, hogy hogyan tudtok segíteni, mint cég, és pozitív hatást gyakorolni a közösségetekre:

  •  Adományozás és jótékonysági programok: A COVID helyzet ideje alatt Keszthely környéki vállalkozókkal együtt a keszthelyi kórháznak gyűjtöttünk 1 millió forintot eszközökre.
  • Okítás és mentorálás: Fiatalok mentorálásával és ügyfelek ingyenes tájékoztatásával segítünk redukálni az embereket mind pénzügyi, mind vállalkozói témákban.
  • Közösségi rendezvények és programok: Gyakran szervezünk a helyi közösséget összehozó eseményeket, valamint jótékonysági programokat. Így tettünk, amikor a DOnation segítségével jótékonysági focitornát szerveztünk.
  • Innováció és technológia: Fejlesztünk olyan megoldásokat vagy technológiákat, amelyek segítségével a minőségi pénzügyi tanácsadás mindenki számára elérhetővé tudjuk tennie
  • Képzési és foglalkoztatási lehetőségek: Folyamatosan munkalehetőségeket vagy képzéseket nyújtunk olyan embereknek, akik nehezen találnának állást vagy fejlődési lehetőséget a kapcsolati hálónk által.
  • Fiatalsága, gyermekek támogatása a sport terén: Rendszeresen támogatunk ifjúsági és gyermek csapatokat, amellyel elősegítjük ezen egyesületek gördülékeny működését.

Fontos számunkra, hogy a választott kezdeményezések illeszkedjenek a csapat értékeihez és a közösség valós szükségleteihez. A rendszeresség és az átgondolt tervezés segíthet abban, hogy hosszú távon is értékes segítséget nyújtsunk a közösségünknek.

Összességében a társadalmi felelősségvállalás lehetővé teszi számunkra a pozitív változások előmozdítását, a fenntartható tevékenységek kialakítását és a közösségek jobbá tételét. Ez nem csak nekünk jó, hanem az egész közösségünknek és környezetünknek is, ezzel értéket tudunk teremteni.

Horváth Gábor

Horváth Gábor

Területi vezető OVB Vermögensberatung Kft.

Rákóczi utca 20/2
8360 Keszthely

Horváth Gábor

Területi vezető OVB Vermögensberatung Kft.

Rákóczi utca 20/2
8360 Keszthely


Kérjük, javasoljon időpontot egy személyes beszélgetésre.
 :