A mai nap mottója: Ne ítélj elsőre és támogass egy jó ügyet!

|

Az SOS Gyermekfalvak felmérése szerint a hazai megkérdezettek 7 %-a gondolkodik úgy, hogy a gyerek tehet róla, ha állami gondoskodásba kerül. Minden 7. férfi és minden 16. női válaszadó adta ezt a választ a kérdésre. Az összképen az sem javít, hogy ugyanennyi válaszadó nem tudta eldönteni, hogy egyáltalán tehet-e róla a gyermek. Ez pedig nagyon szomorú és igazságtalan.

Idén nyáron elkezdődött egy támogatói együttműködés az OVB és az SOS Gyermekfalvak között, ami során 10.000 Eurós pénzadományon felül több úton is segíteni szeretnénk a hátrányos helyzetben élő gyermekeket és fiatalokat. Fontosnak tartjuk, hogy változtatni tudjunk az előítéleteken. Mert mi is a valóság?

A valóság az, hogy hazánkban jelenleg 23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer gyerek pedig olyan körülmények között, hogy bármikor elveszítheti a szüleit. Többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, a szülők szenvedélybetegesége, krónikus betegsége miatt kerülnek gyermekvédelembe. Könnyen beláthatónak kéne lennie, hogy ők a körülmények áldozatai, nem pedig felelősei. A hátrányos megkülönböztetés és nehéz sorsuk miatt hatalmas erőfeszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen mindezt az előítéletek gyűrűjében.

Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást és támogatást pedig a társadalomtól.

Ne ítélj elsőre! – ez az október 7-i állami gondoskodásban élő gyermekek napjának felhívása, amihez az OVB is csatlakozik. Hívjuk fel együtt az emberek figyelmét arra, hogy a társadalmi változásokhoz, a hátrányok leküzdéséhez mindannyian kellünk.

Aki szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez, egyszeri vagy rendszeres pénzadománnyal hozzájárulni az SOS Gyermekfalvak segítő munkájához, az alábbi oldal alján könnyen megteheti. https://www.sos.hu/oktober7/